Életközepi átmenet – az én sztorim
Néhány közeli ismerősöm tudja rólam, hogy a húszas éveim elején néhány évig lelki gondozói szolgálatot végeztem egy keresztény kisegyházban. Akkoriban elsősorban árva fiatalokat mentoráltam, s szinte saját gyerekeimként kísértem őket hétről hétre önmaguk felfedezésének cseppet sem rögmentes útján.
Szerző: Szilágyi Attila, önismereti mentor, elindulok.hu | Közzétéve: 2024-09-01 | Olvasási idő: 1-2 perc.
Így, bár kezdettől fogva vonzott a másoknak való segítségnyújtás, mégsem volt magától értetődő, hogy én valaha önismereti mentor leszek. Az embereken kívül sok más dolog is foglalkoztatott, például bevallom, egy időben profi zenészi karrierről is álmodoztam, és a humán érdeklődési köröm mellett közel másfél évtizedig foglalkoztam vállalkozásszerűen műszaki rendszerszervezéssel is.
Valamikor 2012 környékén – az első feleségem halála után – vettem észre magamon először, hogy nem találom a helyem, üresnek érzem az életem és elvesztettem az örömöt a munkámban és a magánéletemben.
Csak sokkal később értettem meg, hogy ez volt a saját életközepi krízisem kezdete, és hogy ezen az időszakon nekem is keresztül kellett mennem, ugyanúgy, mint mindenkinek.
Évekig próbáltam önerőből kikecmeregni a kiégettségből és depresszióból, de hiába kerestem a kiutat a boldogtalanságból, nem jutottam előrébb.
Így lassanként be kellett ismernem magamnak, hogy további segítségre lesz szükségem.
Fény az alagút végén
Végül 2018-ban kezdtem el a mélyebb személyiségfejlesztésemet egyéni és csoportos terápiás támogatással, ami rövid időn belül óriási változásokat hozott a mindennapjaimba, az érzelmi tudatosságomba és a mentális közérzetembe. Megdöbbentő volt hosszú idő után előszőr megtapasztalni a szorongásnélküli pillanatokat a terápiás üléseim végén.
Azonban innentől számítva még másfél év telt el addig, míg újra egyensúlyra leltem és teljesnek kezdtem érezni az életemet.
Ebben az időben, a saját életközepi krízisemmel párhuzamosan vágtam bele a pszichológiai önismereti módszertani képzéseimbe is annak érdekében, hogy később hatékonyabban tudjak majd másoknak segíteni a saját tapasztalataimmal.
Elsősorban humanisztikus és egzisztencialista pszichológiai modelleket és együttérzés fókuszú élményalapú technikákat ötvöztem a saját módszeremben, integratív szemléletben.
Bevallom, hogy amikor elkezdtem a saját terápiámat, még nem tudtam, hogy az önfelfedezés – a sikereivel együtt – ennyi erőfeszítést is kíván majd részemről, de visszatekintve, úgy gondolom, hogy mindenképpen megérte.
Ma már a nehéz érzelmekre is pont olyan hálával és értékeléssel tekintek, mint a könnyűekre.
Lassanként haladok az önhitelesség útján, megengedve magamnak a pillanat hozadékait, mélyen megélve, bármit tartogasson is az életem folyton változó kiszámíthatatlan tánca.
Saját belső fejlődésem a professzionális munkámra is közvetlen hatást gyakorol.
Az elmúlt öt évben, mióta elindítottam a mentori praxisomat, többször újradefiniáltam magam, egyensúlyt keresve a sürgető segíteni vágyás és a szakmai kompetencia-határok józan figyelembe vétele között.
Óvatosan keresem a lehetőségeket, hogyan tudok a saját tapasztalataimmal és tehetségeimmel, valamint az általam ismert eszközökkel és módszertanokkal hatékonyan, de szelíden segíteni a hozzám fordulóknak.
Hivatás-utam második felében a hozzám hasonlóan szégyenben és bűntudatban nevelt sorstársaim érzelmi érzékenyítésére akarok fókuszálni.
Értékelést érzek amiatt, hogy növekvő számú sorstársam bízza rám lelke terheit.
Felelősséget érzek az iránt, hogy minél magasabb minőségben nyújtsak segítséget.
Ezért törődően vigyázok a saját lelki egészségemre és szakmailag is folyamatosan képzem magam újabb és újabb módszerekben és szemléletekben.
Nyilvánvaló, hogy a kollégáim és tanáraim példája és támogatása nélkül nem tartanék ott, ahol tartok. Mindemellett úgy érzem, hogy sok esetben a klienseim inspiráló személyes példája által talán még többet fejlődöm. Hálás vagyok nekik – nektek –, hogy együtt járhatjuk a boldogság útját.
Szívből remélem, hogy még jó sokáig.
Szilágyi Attila, elindulok.hu
