Életközepi átmenet – az én sztorim
Néhány közeli ismerősöm tudja rólam, hogy a húszas éveim elején néhány évig lelki gondozói szolgálatot végeztem egy keresztény kisegyházban. Akkoriban elsősorban árva fiatalokat mentoráltam, s szinte saját gyerekeimként kísértem őket hétről hétre önmaguk felfedezésének cseppet sem rögmentes útján.
Szerző: Szilágyi Attila, önismereti mentor, elindulok.hu | Közzétéve: 2024-09-01 | Olvasási idő: 3-4 perc.
Habár kezdettől fogva vonzott a segítői hivatás, mégsem volt magától értetődő, hogy én valaha önismereti mentor leszek. Az embereken kívül sok más dolog is érdekelt, például bevallom, egy időben még zenészi karrierről is álmodoztam, és azután a humán érdeklődési köröm mellett közel másfél évtizedig foglalkoztam vállalkozásszerűen műszaki rendszerszervezéssel is.
Sötétben botorkálva
Bár természetemnél fogva lelkes és derűlátó vagyok, valamikor 2012 környékén – az első feleségem váratlan halálát követően – vettem észre magamon először, hogy nem találom a helyem.
Üresnek és céltalannak éreztem az életem és elvesztettem az örömömet a munkámban és a magánéletemben.
Tanácstalanságom erősődő szorongással párosult, ami miatt egyre inkább befelé fordulóvá és magamnak valóvá váltam. Kerültem a kapcsolatot másokkal, és kevés új dologba vágtam bele a korábbiakhoz képest. Csak később értettem meg, hogy ez volt a saját életközepi krízisem kezdete, és hogy ezen az időszakon nekem is keresztül kellett mennem, ugyanúgy, mint mindenkinek.
Fény az alagút végén
Végül 2018-ban kezdtem el a mélyebb személyiségfejlesztésemet egyéni és csoportos terápiás támogatással, ami rövid időn belül óriási változásokat hozott a mindennapjaimba, az érzelmi tudatosságomba és a mentális közérzetembe. Megdöbbentő volt hosszú idő után először megtapasztalni szorongásnélküli pillanatokat a terápiás üléseimnek köszönhetően.
Azonban innentől számítva még másfél év telt el addig, míg újra egyensúlyra leltem és teljesnek kezdtem érezni az életemet.
Ebben az időben, a saját életközepi krízisemmel párhuzamosan vágtam bele a pszichológiai önismereti módszertani képzéseimbe annak érdekében, hogy később hatékonyan tudjak segíteni másoknak.
Mélylélektani, humanisztikus és egzisztencialista pszichológiai modelleket ötvöztem a saját módszeremben, együttérzésfókuszú, élményalapú technikákkal, integratív szemléletben.
Érzelmi teljességben, élményekben gazdagon
Bevallom, hogy amikor elkezdtem a saját terápiámat, még nem tudtam, hogy az önfelfedezés – a sikereivel együtt – ennyi erőfeszítést is kíván majd részemről, de visszatekintve, úgy gondolom, hogy mindenképpen megérte.
Ma már a nehéz érzelmekre is pont olyan hálával és értékeléssel tekintek, mint a könnyűekre.
Mély megelégedéssel haladok előre az önhitelesség útján, megengedve magamnak a pillanat hozadékait, teljes szívből megélve, bármit tartogasson is az életem folyton változó kiszámíthatatlan tánca.
Nyilvánvaló, hogy a tanáraim és kollégáim támogatása nélkül nem tartanék ott, ahol tartok. Mindemellett úgy érzem, hogy sok esetben a klienseim személyes példája is erősen inspirál. Hálás vagyok nekik – nektek –, hogy együtt járhatjuk a boldogság útját. Szívből remélem, hogy még jó sokáig.
Helyünkre találva
Szilárdan elköteleztem magam amellett, hogy a hozzám hasonlóan szégyenben és bűntudatban nevelt sorstársaim érzelmi érzékenyítésére fókuszálok. Szeretném, ha generációm minél több tagja felismerné, hogy akaratunk ellenére és szüleink legjobb szándéka ellenére mindannyian az érzelmi elhanyagolás kisebb-nagyobb mértékű vétlen áldozataivá váltunk korai gyermekkorunk és csecsemőkorunk védtelen időszakában.
Szeretném, ha elfogadóan tudnánk állni ahhoz, hogy felnőttkori kisebbségérzetünk, magányosságunk, depressziónk, önbizalomhiányunk és egyéb frusztrációink mögött minden esetben sorsdöntő személyes tapasztalatok és sorsrontó családi minták találhatóak.
Ezeket feldolgozva olyan értékes új készségeket és tulajdonságokat fejleszthetünk ki magunkban, és olyan egyedi szemüvegen keresztül láthatjuk a világot, mely képességeink és látásmódunk nemcsak a személyes boldogságunk zálogai, hanem egyben a társadalmi változások kivételes erőforrásaivá tesznek bennünket.
Szilágyi Attila, elindulok.hu
