Életközepi átmenet – az én sztorim
Habár kezdettől fogva vonzott a segítői hivatás, mégsem volt magától értetődő, hogy én valaha önismereti mentor leszek.
Szerző: Szilágyi Attila, önismereti mentor, elindulok.hu | Közzétéve: 2024-09-01 | Olvasási idő: 3-4 perc.
Az embereken kívül sok más dolog is érdekelt, például bevallom, egy időben még zenészi karrierről is álmodoztam, és azután a humán érdeklődési köröm mellett közel másfél évtizedig foglalkoztam vállalkozásszerűen műszaki rendszerszervezéssel is. A húszas éveim elején néhány évig keresztény lelki gondozói szolgálatot végeztem egy evangéliumi felekezetben, Budapesten. Akkoriban főként árva fiatalokat mentoráltam, s szinte saját gyerekeimként kísértem őket önmaguk felfedezésének cseppet sem rögmentes útján.
Szerettem fiatalokkal és családokkal foglalkozni – hétről hétre sok örömet adott a lelkesedésük, a világra való nyitottságuk, az újra és a szépre való csillapíthatatlan vágyuk és az ismeretlenre való rácsodálkozásuk.
Saját kiváncsiságom is sokrétűnek bizonyult: a hit és az erkölcs mellett a szépművészetek és a racionális tudományok is lenyűgöztek. Ez utóbbiak közül az akkoriban első virágzását élő informatika vált számomra kedves hobbiból felelősségteljes hivatássá. Hamarosan ipari, orvosi, logisztikai, vállalatirányítási, valamint határ- és kiberbiztonsági rendszerek szoftverfejlesztő csapataival »váltottam meg a világot« szakmai mentori szerepben.
Sötétben botorkálva
Bár természetemnél fogva lelkes és derűlátó vagyok, valamikor 2012 környékén – az első feleségem váratlan halálát követően – vettem észre magamon először, hogy nem találom a helyem.
Üresnek és céltalannak éreztem az életem és elvesztettem az örömömet a munkámban és a magánéletemben.
Tanácstalanságom erősődő szorongással párosult, ami miatt egyre inkább befelé fordulóvá és magamnak valóvá váltam. Kerültem a kapcsolatot másokkal, és kevés új dologba vágtam bele a korábbiakhoz képest. Csalódott voltam és keserű, boldogtalan és kiüresedett. Sem az újabb és újabb nemzetközi projektek, világmegváltó küldetések és kritikus feladatok nem okoztak valódi megelégedettséget, sem az egzotikus luxus utazások, gourmet élmények vagy sznob hobbik.
Csak később értettem meg, hogy ez volt a saját életközepi krízisem kezdete, és hogy ezen az időszakon nekem is keresztül kellett mennem, ugyanúgy, mint mindenkinek, aki összekeveri a sikert a boldogsággal.
Fény az alagút végén
Végül 2018-ban kezdtem el a humanisztikus és mélylélektani személyiségfejlesztésemet egyéni és csoportos terápiás támogatással, integrált sajátélményes módszerekkel.
Rendkívül intenzíven belevetettem magam az önfejlesztésbe – heti többszöri alkalommal jártam és havi többszázezer forintot költöttem pszichológiai önismereti fogalkozásokra: pszichodráma, családállítás, bodywork, mindfulness, transz- és pszichedelikus utazások, valamint egyéni katatim- és analógiás imagináció ülésekre.
Önismeretem növekedése rövid időn belül óriási változásokat hozott a mindennapjaimba: növelte az érzelmi tudatosságomat és javította a mentális közérzetemet.
Megdöbbentő volt hosszú idő után először megtapasztalni szorongásnélküli pillanatokat a terápiás üléseimnek köszönhetően.
Azonban innentől számítva még másfél év telt el addig, míg újra egyensúlyra leltem és teljesnek kezdtem érezni az életemet.
Lángokból születve
Ebben az időben, az életközepi krízisemmel párhuzamosan vágtam bele a pszichológiai önismereti módszertani képzéseimbe annak érdekében, hogy másoknak is tudjak majd segíteni.
3 év intenzív képzés után indítottam el praxisomat, az elindulok.hu kísérleti önismereti műhelyt, tanáraim szakmai szupervíziója és felügyelete alatt.
2022-ben döntöttem úgy, hogy végleg bezárom a szoftverfejlesztő stúdiómat, és kizárólag önismereti tanácsadással foglalkozom.
Mélylélektani, humanisztikus és egzisztencialista pszichológiai modelleket ötvöztem integratív szemléletben: együttérzésfókuszú, élményalapú technikákkal.
Érzelmi teljességben, élményekben gazdagon
Bevallom, hogy amikor elkezdtem a saját terápiámat, még nem tudtam, hogy az önfelfedezés – a sikereivel együtt – ennyi erőfeszítést is kíván majd részemről, de visszatekintve, úgy gondolom, hogy mindenképpen megérte.
Ma már a nehéz érzelmekre is pont olyan hálával és értékeléssel tekintek, mint a könnyűekre.
Mély megelégedéssel haladok előre az önhitelesség útján, megengedve magamnak a pillanat hozadékait, teljes szívből megélve, bármit tartogasson is az életem folyton változó kiszámíthatatlan tánca.
Nyilvánvaló, hogy a tanáraim és kollégáim támogatása nélkül nem tartanék ott, ahol tartok. Mindemellett úgy érzem, hogy sok esetben a klienseim személyes példája is erősen inspirál. Hálás vagyok nekik – neked –, hogy együtt járhatjuk a boldogság útját.
Szívből remélem, hogy még jó sokáig.
Szilágyi Attila, elindulok.hu
