Mire jó az életközepi krízis?
Szerző: Szilágyi Attila, önismereti mentor, elindulok.hu | Közzétéve: 2022-08-14 | Olvasási idő: 5–6 perc.
Mindannyian tapasztalunk olykor megmagyarázhatatlannak tűnő, átmeneti, vagy állandósult szorongást az életünkben, mely akadályoz a mindennapi pillanataink felszabadult élvezetében. Teljesen természetes, hogy szeretnénk megszabadulni ettől a rossz érzéstől, de ahhoz előbb rá kell jönnünk arra, hogy mi okozza és mit tehetünk vele.
Máskor pedig nem az előre figyelmeztető belső feszültséget veszed észre, hanem az életedben ismétlődően előforduló, egyes visszatérő fájdalmas tapasztalataid gondolkodtatnak el végül:
Vajon mi állhat a hátterében annak a viselkedésnek, amellyel tudtodon kívül újra és újra a saját jóllétedet akadályozod?
Rejtett sebeink – a szorongásaink okai
Ahogyan a testi fájdalmaidnak is néha szabad szemmel nem látható a forrása – legyen az egy törött és rosszul összeforrt csont, vagy akár csak egy mélyen a bőr alá fúródott és benőtt tüske – ugyanúgy az érzelmi szenvedéseid okát is sokszor rég elfeledett életjeleneteidben találod.
A korai, védtelenül sérülékeny életszakaszaidban átélt minden egyes váratlan rossz tapasztalatod által okozott sérülés emléke beépült a tudattalan motivációs készletedbe, rögzítve benned egy automatikus reakciót (automatikus viselkedésmintát, gátlást).
Ezek a korai viselkedési minták és az őket vezérlő kognitív és érzelmi állapotok („sémák”), gyermekként ugyan megfelelő módon szolgálták a túlélésedet, azonban felnőttként már akadályoznak téged a kiteljesedésedben és az önmeghaladásodban.
Személyes traumák és családi hitrendszerek
Az érzésvilágod minden korlátozó negatív aspektusa
(hiány, félelem, szorongás, fóbia, kényszer, aggodalom)
két fő forrásból ered:
1. Sok esetben valamilyen személyes korábbi – jellemzően gyermekkori – rossz tapasztalatodra adott reakció következménye („trauma”).
2. Olykor pedig másoktól tanult, pl. családban látott vagy hallott (ún. „transzgenerációs”) minta terhét cipeled magaddal.
Átmeneti megküzdési stratégiáink
Ezeknek a gyermekkorban kialakult, ma már nem működő mintáidnak az a közös jellemzője, hogy ahhoz, hogy egy adott helyzetben (konfliktusban, érdekütközésben, „drámában” vagy „játszmában”) elkerüld a vélt nagyobb kárt, valójában az érintettek közül valakinek a szükségleteit (érdekeit) mindig figyelmen kívül hagyod:
- vagy a saját érdeked sérül (ilyenkor kiszolgáltatottnak érzed magad),
- vagy a másik félé (ilyenkor te bántasz, akár akaratlanul).
Ezek által a tudattalan, alkalmazkodó megoldási stratégiák által ugyan lehetséges, hogy átmenetileg elkerülheted azt, amitől félsz, és a viselkedésed szándékos módosítása valamely irányba, egy darabig elvezethet a vágyott célodhoz – tehát „sikeresnek” érezheted magad –, de mivel minden ilyen helyzetben vagy te sérülsz, vagy a másik fél sérül, ezért hosszú távon ez nem egy fenntartható rendszer, mert hosszú távon mindkét félnek árt.
Elkerülhetetlen előrehaladás
Az életünk első felében azzal vagyunk „hasznos tagjai” a közösségünknek, hogy alkalmazkodunk az elvárásokhoz és a szabályokhoz. Amikor viszont már elég tapasztalatunk van ahhoz, hogy felülbíráljuk a megszokott rendet, akkor azzal teszünk jót magunknak és másoknak is, ha abbahagyjuk a régi, tudattalan mintáink követését.
Ennek a változásnak a szükségességét jelzi a tudatod a növekvő negatív érzelmeiddel, például levertséggel vagy szorongással, illetve magányossággal vagy ürességérzéssel.
Életed első felében viszonylag sikeresen ellavírozol a gyermekkorban kialakított alkalmazkodási stratégiáiddal. Aztán, ahogy előrehaladsz az életedben, egyre kevésbé ad megelégedést az, hogyha „sikeres” vagy, és egyre fontosabbá válik számodra az, hogy inkább „értelmes” legyen az életed: tudatos, spontán és bensőséges.
Mivel rájössz, hogy a valódi boldogsághoz első lépésként arra van szükséged, hogy teljesen el tudd fogadni önmagadat, ezért fokozatosan egyre fájdalmasabb lesz megélned azokat a pillanatokat, amelyekben továbbra is híján maradsz az önmagaddal szembeni nyitottságnak, kíváncsiságnak, érdeklődésnek, értékelésnek és megértésnek.
Egy idő után – szerencsére – megnő benned az elhanyagoltság érzésedből fakadó feszültség mértéke annyira, hogy végre fontosabb legyen számodra az önhitelességből fakadó egyensúly élménye, mint az, hogy minden áron érvényre juttathasd a vélt érdekeidet.
Végre a jó úton
És ekkor, az életed második felének küszöbén abbahagyod azt, hogy a körülötted levő világot próbáld az akaratod alá rendelni, és ehelyett elkezdesz te magad változni – mélyen, belül, a lelked legeslegmélyén.
Ami mindenkinek jó hír, neked is, mert enyhül a szenvedésed, és egyre több lesz a könnyed pillanat, és azoknak is, akik szeretnek téged és akiket szeretsz, és egyáltalán mindenkinek, akivel kapcsolatba kerülsz.
Az önhitelesség felé vezető út az önismereten keresztül vezet
Az életközepi krízis egy teljesen normális időszak a személyiséged fejlődésében, egy lépés a változásod útján, amely során az addigi élettapasztalataid segítségével felülvizsgálod korábbi önkorlátozó hiedelmeidet.
Majd – miután rájössz, hogy már képes vagy másra és többre, mint hitted – elkezded elfogadni a saját válaszaidat az életed problémáira.
Minél többször tapasztalod meg azt, hogy a „lélek bölcs” – azaz érdemes hallgatnod a „belső hangodra”, mert megmutatja, hogy mi jó neked és mi rossz –, annál jobban fogsz bízni a saját intuitív iránytűdben.
Előrehaladni – de merre, meddig, hogyan és kivel?
Az, hogy önmagad érzékenyítéséhez milyen módszerrel fogsz hozzá, és hogy egyedül, vagy másokkal, társakkal, vagy vezetőkkel, könyvekkel, videókkal, hangfelvételekkel vagy személyes találkozással, illetve csoportos vagy egyéni tapasztalással, az teljes egészében rajtad áll.
Elindulni, mindenesetre, bármely cél felé, sokszor jó, ha egy tapasztalt útitárs segít az embernek. És akkor is jól jön a külső támogatás, amikor néha úgy érzed, hogy elakadtál az egyébként jó úton.
Én is megjártam ezt az utat: 2012-ben, egy boldognak szánt napon döbbentem rá, hogy nem lettem boldogabb, és évekbe telt, mire megértettem, hogy a gyászom akadt el bennem. Erről Az én sztorim című írásomban mesélek.
Ha már elindultál és értő mentort akarsz magad mellé, akkor kérlek, keress meg engem – szívesen kísérlek az utadon. Ha pedig még tanácstalan vagy, hogy merre tovább, akkor abban segítek, hogy eldöntsd, mi lenne most a legjobb irány neked.
Életed minden pillanata számít. Érdemes változtatni. Megéri változni.
Szilágyi Attila
önismereti mentor
Kapcsolódó írások
- Az én sztorim – hogyan jutottam el a saját életközepi válságomtól az önismereti munkáig
- Hazatalálsz önmagadhoz? – a hitelesség és az önazonosság útja
- Nem a boldogság a cél – a teljesség világképe és az elfogadás hét alaptétele
Szilágyi Attila, elindulok.hu
